SCD diéta - következtetések 2 év után

Mivel volt egy érdeklődő, írok egy rövid konklúziót. Vegyétek figyelembe, hogy ezek a dolgok nagyon személyfüggők, mások másként reagálhatnak. Habár ibs esetán igenis vannak tendenciák, (lásd helpforibs internetes oldal) ezeket igyekszünk megtalálni más ibs-es társakkal.

Az SCD előnyei vitathatatlanok a téren, hogy a javulás útján elindított. A fehérlisztes dolgok, fehérrizs és cukor, élesztő, keményítő, valamint tartósítószerek, adalékok elhagyása az első lépés majdnem minden bélbeteg számára. A szokásos reform bio életmód ezt mivel oldja meg? Korpás,magvas cuccokkal, amik nem tesznek jót egy ibd-s vagy ins-es betegnek.

A kérdés ezek után továbbra is az, hogy a kenyérpótlást, telítő ételek pótlását, szénhidrátbevitelt mivel oldjuk meg.

Az scd ugye a mandulát és különböző diófélék őrleményeit javasolja e célra. Nekem ezek sajnos nem váltak be. A mandulaliszt vagy dióliszt zsíros, nehéz, zsírtalanított változata pedig darabos. A csak hús + zöldség diéta pedig nem telített eléggé, és ez éhezéshez vezetett, amit rosszul tűrtem. Ehhez hozzá kell tenni, hogy én nem vagyok egy nagy húsos, 1-2 szeletnél nem megy le több akkor se, ha nincs más. JObb helyzetben van az, aki nagy húsimádó, bár a szószok, fűszerek, szaftok, rántás, olajban sütés hiánya ebben az esetben is kihívás lehet, a sima natúrhús, valljuk be, nem egy élmény. Lehetne persze gyümölcsös szaftot készíteni (pl. isteni ananászos szaftot), CSAKHOGY

nekem kiderült, hogy candidám is van. ELVILEG az scd is felveszi a harcot a candida ellen - gyakorlatilag meg engedi a mézet, a gyöümölcsöket, a gyümölcslevet, ezek sajnos candidában nagyon rosszak. (Nem is értem,ezt hogy gondolja)

Másik gond az scd-vel, hogy engedi a durva rostokat. Babból készült ételek fogyasztására, nasiként dió, mogyoró rágcsálására biztat. Erről én a betegtársakat lebeszélném. Egy ibs-esnek nagyon fontos a vízben oldódó és a vízben nem oldódó rostok megkülönböztetése. Az scd nem végzi el ezt a különbségtételt. Vízben nem oldódó (durva) rost minden zöldég, mag és gyümölcs, meg a fehérliszten kívüli gabonák többsége (köles,hajdina is), kivéve - ezeket lehet enni biztonsággal - : répa, tök, alma, krumpli és zabpehelyliszt (a sima zabpehely nem tartozik ide!)

A krumplit az scd tiltja, kis mennyiségben én tolerálom.

Összességében: nem rossz dolog az scd,sokat tanultam belőle, de ezeket a diétákat nagyon személyre kell szabni, főleg hogy a baj - az ibs általában nem jár egyedül. Ha van kérdés, írjatok, a napokban vissz afogok nézni!

SCD diéta - következtetések 2 év után bejegyzés elolvasása

Ha nem segít eléggé a diéta, ne add fel, hanem szigoríts rajta

Ha az alább leírt formában nem segít a diéta, egyéni érzékenységed alapján szigorítani kell rajta. Nehéz, nehéz, de "a nekem már úgyis mindegy, gyerünk a cukrászdába" c. megoldásnál konstruktívabb.

A lentiek alapján kiderült, nem bírom a diólisztet, így az abból készült sütemény kiesett.

Amikor még beillesztettem az étrendbe a mézet és  a banános palacsintát, hetente 1-2 rossz nappal még mindig számolnom kellett. A kiinduló helyzethez képest ez is összehasonlíthatatlanul jobb volt, de sokra mentem vele, ha épp az ominózus napon akartam menni valahova. Nem akarok aknamezőn járni, és ennek érdekében mindent megteszek.

Így a mézet és a banánt elhagytam. Nem hittem, hogy bírni fogom totál édesség és az egyetlen kiadós étel nélkül, de az áldozatért kapott jutalmat tekintve megérte. Azóta az elmúlt 3 napban normális volt az emésztésem, napi egy reggel, és nem volt több, és számottevő egyéb panasz sem. Reggelire tojást, sült májat, sajtot, kávét és sült almát fogyasztok, ez elég korrekt. Ebédre diétás húslevest, párolt tököt vagy cukkinit natúr sült hússal - na ezzel nem szoktam teljesen jóllakni. Így korán vacsorázom, húst, sajtot, ha nem elég, vagy nem kívánom, akkor pluszban sült tojást. Az állandó álmosságot, levertséget - na de rendes evés mellett meg az állandó rosszulléttől voltam gyenge! - plusz egy kávéval küzdöm le.

Nem, nem unom. Élvezem, hogy talán kezdem visszakapni önmagam, és az életem. Nincs az a finom kaja, ami felér ezzel.

Ha nem segít eléggé a diéta, ne add fel, hanem szigoríts rajta bejegyzés elolvasása

Higgyétek el, az SCD diéta nem éhezést jelent!

Visszajelzések alapján sokan meg vannak rettenve a gondolattól, hogy ne fogyasszanak krumplit, kenyeret, rizst, stb. Én is azt hittem, ezek adják a telítettségérzést és az energiát a munkához, tanuláshoz. Én is jóétvágyú vagyok, ráadásul nem is egy nagy "húsos" - sokáig ódzkodtam a diétától. Ezért utólag haragszok is magamra.

Hidd el, nem fogsz "éhezni," az SCD által engedélyezett ételektől is simán jól lehet lakni! Mondom ezt én, aki kifejezetten rosszuil bírom az éhezést ill. ajóllakás hiányát, "étkes" típus vagyok, nem egy olyan, aki épp csak csipeget! :) Ha hamarabb megéhezel reggeli vagy ebéd után, mint korábban, nyugodtan  iktass be egy tízórait ,uzsonnát pl. megeszel egy halkonzervet sajttal, vagy raksz be sülni 3 almát. Az engedélyezett ételekből - amiket kitapasztaltad, hogy bírod - bármennyit ehetsz, ugyanakkor Gottschall hangsúlyozza, törekedj a változatosságra, az nem jó, ha egyvalamit eszel egész nap.

A diéta előnyeit semmi más nem pótolja, ha jobban leszel, nem fogod sajnálni, amit nem ehetsz meg. Ha vendégségben vagy, ne azt sajnáld, amit ott kell hagynod ,hanem annak örülj, hogy nem kell a következméyneit viselned! :)

Higgyétek el, az SCD diéta nem éhezést jelent! bejegyzés elolvasása

Egy érdekes blog

http://rigorkaja.blogter.hu/

Nézzetek körül, sok érdekes SCD-barát recept van!

Egy érdekes blog bejegyzés elolvasása

Egy gyógyszer, ami fokozhatja a diéta eredményeit

Egy IBS fórumon olvastam az Enterol kapszuláról, melyet a háziorvosom nem ismert, de kipróbálás végett felírt.

Hatóanyag: Saccharomyces boulardii

Biológiai eredetű hasmenéscsökkentő szer. "Az Enterol 250 mg kapszula képes bizonyos hasmenést okozó baktériumok hatásainak gátlására. A bélnyálkahártyára tápláló hatást fejt ki, aminek eredménye egyes emésztőenzimek aktivitásának fokozása. Emellett kedvező immunológiai változást okoz a bélnedvben."

http://www.hazipatika.com/gyogyszerek/termek/ENTEROL_250_mg_kapszula/13642

Diéta nélkül gyenge hatékonyságúnak találtam, de az SCD diétával együtt sokat segít. Maximális adagja 1000 mg, azaz 4 kapszula. Én kettőt vagy hármat szedek, kettő délelőtt, egyet este lefekvés előtt. Ahogy külföldi oldalakon utánanéztem, ez tkp. eg yújfakta probiotikum, gond nélkül szedhető hosszútávon.

Hátránya, hogy laktózt tartalmaz segédanyagként (de hogy minek...) Én nagyon pici darabokat tördelek le hozzá laktáztabletttából.

Az SCD diéta elvileg tiltja a laktóztartalmú gyógyszereket, de a gyógyszergyárak nem szokták figyelembe venni, hogy a bélbetegek jelentős része laktózérzékeny... :S

Egy gyógyszer, ami fokozhatja a diéta eredményeit bejegyzés elolvasása

MIntaétrend

A könyv 80-81. oldalán található mintaétrend

 

Reggeli:

mézzel, ízlés szerint fahéjjal édesített sült alma

rántotta

házilag készített diós muffin vajjal és házi dzsemmel

gyenge tea, kávé szőlőlé vagy almalé (nem koncentrátumból!)

 

Ebéd:

tonhalsaláta házilag készített majonézzel, olilabogyóval, salátaágyon

cheddar sajtszeletek

dióval töltött házi sütőtök-lepény

házilag kevert Pina Colada

 

Vacsora:

Darált marhahús spagetti szósszal, babbal vagy tökkel

friss káposztasaláta házi majonézzel

borsó, répa vajban párolva

friss gyümölcs vagy sajttorta

tea

 

Tapasztalataim szerint sok idő, míg az ember ilyen étrendig eljut - csak azért írtam ide, hoy glássátok, alapvetően nem egy szörnyű diéta ez, akár egész életre sem.

Ugyanakkor én óvatosságot ajánlok mindenkinek, jobb kevés étellel próbálkozni, és felfelé építkezni.

MIntaétrend bejegyzés elolvasása

Zöldségek, gyümölcsök és diófélék az SCD diétában

Fogyasztható: mindenféle natúr, vagy hozzáadott adalék nélkül fagyasztott zöldség és gyümölcs, kivéve a fehérrépát.

Szárított gyümölcs, ha cukormentes, és ha bírod. (van pl. a Tesco banán chips, bár én kénytelen voltam rájönni, hogy rendszeresen fogyasztva nem praktikus...Hiába, az SCD nem a nasizásról szól. Van viszont natúr alma chips, az szerintem nem árthat senkinek.)

A könyv is, és én is azt tanácsolom, amíg hasmenésed van, mindent pucolj meg, és semmit ne egyél nyersen, amit lehet, főzz vagy süss meg. Pl. almát, banánt. Az almátelkészítheted kompótnak, vagy megoucolod, felszeleteled, és berakod magában a sütőbe (ne maximumon, mert megég!) Fahéjjal megszórod, mézet teszel rá. Tehetsz be mellé sütni banánszeleteket is, bár ezek könnyebben odaégnek. Banánt lehet tojással "palacsintának" elkészíteni (2 banán, 3 tojás) de én arra gyankszom, hogy a magas szénhidrát tartalom maitt ,hiába olyan laktató, eleinte hanyagolni kéne a banánt...

Érdekes módon a köztudottan puffasztó zöldésgeket, pl. hüvelyeseket is engedélyezi, bár babot csak akkor, ha már elmúlt a hasmenés. Én elég bizarrnak tartom a káposzta, a karfiol és a padlizsán beépítését az étrendbe. Kifejezetten ajánlom viszont  a laktózmentes vajon párolt tököt (egyszerűen felkockázod - főzelék nem szerencsés, mert habarni kell, nekem azzal nincsenek jó tapsztalataim) és cukkinit. Jó még a répa, bár nekem egy ideje attól akut undor lépett fel :D.

Paradicsomot én csak meghámozva és a magját kikaparva eszem meg, elég aprólékos munka, de sokunknak árthatnak ezek a részek.

Nyers zöldséget rágcsálni csak akkor javasol a könyv, ha már nincs hasmenésed.

Gyümölcsöket pl. kompótot édesítheted mézzel vagy szacharinnal. (más mesterséges édesítő szigorúan tilos!)

Diófélék elvileg figyaszthatók. Pl. dió, mogyoró, mandula, főtt vagy sült gesztenye, adalékanyag nélküli mogyoróvaj (természetesen Mo-n nehéz beszerezni, de nem lehetetlen) A hasmenés megszűnéséig csak darálva - nekem így sincsenek ezekről jó tapasztalataim, max. icipicivel megszórni a sült almát. Kivéve a gesztenye, az szerintem nem okoz panaszt. Jó kajákat sütiket lehetne készíteni dió- vagy a Mo-n nehezen és drágán beszerehteő mandulalisztből, de én egyelőre ne kísérletezek. A diólisztes muffint kipróbáltam, rossz tapasztalatokkal gazdagodtam. Én azt mondom, javulásig ne akarjunk változatosságot, nem az most nekünk a lényeg.

Nem fogyasztható: cukrozott szirupban úszó gyümölcskonzerv

SEMMIFÉLE GABONA! PL. BÚZA, ÁRPA, ROZS, KUKORICA, ZAB, RIZS, KRUMPLI, KÖLES, HAJDINA, STB. ÉS EZEKBŐL KÉSZÍTETT KENYÉR, KEKSZ, STB. STB. eZ A DIÉTA LÉNYEGE! Reformliszetk sem fogyaszhatók, pl. amarántliszt.

szója és valami oknál fogva (?!) fehérrépa sem fogyasztható

 

 

Zöldségek, gyümölcsök és diófélék az SCD diétában bejegyzés elolvasása

Húsok és egyéb fehérjék az SCD diétában

Fogyasztható: minden friss vagy fagyasztott hús: marha, sertés, bárány, baromfi, hal (kagyló is). A legtöbb diéta a sütőzacskóban vagy római tálban való sütést ajánlja, vagy más módon hozzáadott zsiradék nélkül - de az SCD nem tiltja az olajban sütést és a fűszerezést. Én olivaolajat ajánlok, az kevésbé "fekszi meg a gyomrot" - ami a fűszereket illeti, nekem nincsenek velük jó tapasztalataim, nem ajánlom (kiv. zöldfűszer.) Ugyanakkor az SCD a hozzáadott adalékok miatt a fűszerkeverékeket tiltja (pl. grill fűszerkeverék)

Tojás fogyasztható.

Alábbi bejegyzés alapján sajtok.

Joghurtkészítő gépben (pl. Media Marktban 8 ezer ft-ért kapható "Petra") 24 óráig (!) fermentált házi joghurt - megjegyzés: nekem ezzel gondjaim voltak, érdekes módon csak liofilizált lactobacillus porból vált be - amit a géppel együtt adtak, natúrjoghurtból kikeverve nem. Aki tudja, hol lehet liofilizált lactobacillust venni, szóljon! Magyarországon természetesen megszűnt a forgalmazása a patikákban...

Halkonzerv (olajos vagy saját levében, én utóbbit ajánlom)

 

Nem fogyasztható:

semmiféle feldolgozott hús: pl. felvágott, virsli, krinolin, fűszeres sonka (a sima is tartalmazhat laktózt és minden adalékanyagot, nem ajánlok a felvágottas pultból semmit), fűszeres halkonzerv, füstölt hús (mert nézzétek meg, CUKOR van hozzáadva, ami SCD-ben szigorúan tilos! Ugyanakkor azt írja, ha cukor nélkül füstölt, akkor lehet enni - én még itthon ilyet nem találtam. Azt is írja, hogy hetente egyszer lehet szokványos módon füstölt bacont enni, ha nagyon ropogósra van sütve - én tartózkodom ettől.)

 

Húsok és egyéb fehérjék az SCD diétában bejegyzés elolvasása

Sajtok az SCD diétában

 

Íme a könyv 180. oldalán található lista: 

Fogyasztható:

Asiago, Blue, Brick, Brie, Camembert, Cheddar (enyhe, medium igen, erős csak alkalmanként), Colby, Eidami, Gorgonzola, Gouda, Gruyere, Havarti, Limburger, Monterey (Jack), Muenster, Parmezán, Port du Salut, Roquefort, Romano, Swiss, Uncreamed Cottage Cheese, dry curd – utóbbi szerintem Mo-n nem kapható, kb. laktózmentes túrót jelöl, de nem az enzimkezelt fajtát, ami állítólag van nálunk, de én sose találtam.

Nem fogyasztható:

Túró, tejszín, feta sajt, Gjetost, Mozzarella, Neufchatel, Primost, Ricotta, ömlesztett sajt, sajtkrém

Megjegyzések:

A lista nem szentírás. Akinél kimutatták a laktózérzékenységet, az figyelje a sajt szénhidrát tartalmát. Ha nullához közelít, akkor elvileg eheted. Ez nem egyenló a „szárazanyag tartalommal” – ha valamelyik sajton csak ez van feltüntetve, akkor inkább ne vedd meg!

Néhányan sajnos nem bírjuk a lágy sajtokat (pl. Camembert), hiába  laktózmentesek. Én viszont a Blue sajtot (pl. St. Agur) jól tolerálom, az félkemény, és általában laktóztartalma elhanyagolható. Nagyon finom pl. sült májjal, vagy tonhalkonzervvel, paradicsommal.

 

Sajtok az SCD diétában bejegyzés elolvasása

Linkek

Egy betegtárs küldte az alábbi linkeket:
    http://eatingscd.wordpress.com/
    http://nomorecrohns.com/default.aspx
    http://www.scdrecipe.com/home/
    http://fernpixel.blogspot.com/
Nézzetek körül ezeken az oldalakon.

Ugyanakkor Gottschall figyelmeztet, hoyg az egyetlen hiteles és teljesen megbízható SCD-oldal ez:

 

http://www.breakingtheviciouscycle.info/

Kiemelten ajánlom a legal/illegal (fogyasztható, nem fogyasztható) listát:

 

 http://www.breakingtheviciouscycle.info/legal/legal_illegal_a-c.htm

VAn benne 1-2 meredek dolog, én pl. nem ajánlok, legalábbis a diéta elején senkinek káposztát, babot, padlizsánt, erős fűszereket, hagymát - csak óvatosan! Inkább kevesebb étellel kezdj, bővíteni még mindig lehet! Nehogy kedved szegje, ha túl bátran kísérletezel, és rosszul leszel! 

Gottschall által a könyve végén ajánlott oldalak még: 

www.scddiet.org 

www.scddiet.com 

www.scdkitchen.com 

www.healingcrow.com 

www.scdrecipe.com 

www.uclbs.org 

www.regimegs.com

Természetesen nagyon szeretném, ha a gyógyulás az angolul nem tudó betegtársak számára is elérhető lenne, így folyamatosan fordítom vagy minimum összefoglalom a dolgokat.

És hogy azokra is gondoljunk, akiknek nincs netjük, például idős betegek - megpróbálok meggyőzni egy kiadót, hogy jelentessék meg ezt a sok ember számára segítséget jelentő könyvet. (Ha valaki tud ebben segíteni, kérem, írjon nekem!)

Linkek bejegyzés elolvasása

Milyen italokat engedélyez az SCD-diéta?

 

Az SCD–diéta kávét engedélyez, igaz, azt írja, gyenge kávé legyen, bevallom, én ezt nem

 tartom be, napi egyszer iszok ugyan, étkezés után, de akkor alig folyik ki a kávéfőzőből :D

Teák közül csak a borsmenta és fodormenta teát engedélyezi. Szerintem is, a gyümölcsteák és

 főleg a fekete tea vagy akár zöld tea nem jók a gyomornak. Egyéb gyógyteákkal végülis

 próbálkozhatsz, de van, ami hashajtó lehet, pl. a sok kamillatea.

Gyümölcslevek esetén hangsúlyozza, hogy koncentrátumból nem lehet. És persze cukor– és

 tartósítószermentes legyen. Nehogy tartalmazza a „glükóz–fruktózszirup” nevű szörnyűséget!

Szénsavas ásványvíz éppen  fogyasztható (bár szerintem nem tesz jót). Más szénsavas löttyök

 nem.

Alkoholos italok közül a sör felejtős, száraz bort lehet (de csak óvatosan, én pl. attól nagyon,

nagyon rosszul leszek másnap, hányok egy napig…), édes likőrök, stb. szigorúan tilos.

 Alkalmanként száraz töményet lehet, pl. whisky–t, vodkát (sokak tapasztalatai szerint az

utóbbi a legszerencsésebb választás)

Az SCD–diéta nem javasolja az enzimkezelt tejtermékeket („laktózmentes”), mert hatásuk

nem igazolt a májra nézve. Én ezt a részét nem veszem figyelembe, de laktózmentes tejet

nem szoktam inni.

Van, akinek bevált a turmix: laktózmentes vagy házi joghurt banánnal és mézzel – nekem

nem.

Milyen italokat engedélyez az SCD-diéta? bejegyzés elolvasása

Hogyan tovább az első 5 nap után?

 

Ha már javultál, bővítsd a diétát gyümölcsökkel, zöldségekkel.

Az SCD–diéta mindet engedélyezi ezek közül (kivéve a cukros szirupban úszó konzerv változatot), de fontos, hogy felmérd az egyéni érzékenységedet. Én pl. a padlizsánnal nagyon nem vagyok jóban, de jól tolerálom a főtt almát , laktózmentes vajon párolt almát, tököt, cukkinit. Van, aki répát eszik még a sült húshoz köretnek – nekem egy ideje undorom van tőle. J

Tapasztalataim szerint a banán nyersen nem szerencsés (puffaszt). De vacsorára gyakran eszem „banán-palacsintát”: 2 összetört banánt és 3 felvert tojást összekeversz, több részletben kisütöd olivaolajban. Nem biztos, hogy egyben marad, de szétesve is finommézzel, fahéjjal!

Én SAJÁT LEVÉBEN úszó tonhalkonzervet (p. tesco) szoktam még enni, sajttal, paradicsommal, ez kiváló reggelire, uzsonnára, vacsorára.

Nagyon finom még a sült máj, szintén sajttal, paradicsommal.

Sajtok közül bevált az ementáli, a pannónia – bármi, aminek nulla vagy ahhoz közeli a szénhidrát tartalma, és alkalmanként a nem olcsó kéksajtok, brie, camembert – nem mind laktózmentes! Ellenőrizd!

Finomságnak én tesco banánchipset eszem, mert csak méz és kókuszolaj van még benne. Minden nap sütök továbbá almát, (magában, sütőben), amit mézzel, fahéjjal ízesítek.

A könyvben több recept található diólisztből (kipróbáltam, nem bírom) és mandulalisztből, de amíg nem stabilizálódok, én úgy döntöttem, nem újítok.

Hogyan tovább az első 5 nap után? bejegyzés elolvasása

Hogyan kezdjünk hozzá az SCD–diéta alkalmazásához?

Van egy kezdő diéta a 9. fejezetben, ezt kb. 5 napig kell tartani. (Én hamarabb bővítettem.)

 

Reggelire: tojás (főtt vagy sült, nyugodtan lehet olajban)

                  Almalé (százszázalékos, adalékanyag nélküli, NEM LEHET KONCENTRÁTUMBÓL!!!! Én a kis „csapos”, 3 vagy 5 literes kiszerelést ajánlom)

                   Zselatin, elkészítése: 3 dl almalé, 1 dl víz, 8 púpozott teáskanál étkezési zselatin összefőzve. Ha nincs nagyon erős hasmenésed, a végén almadarabokat tehetsz bele.

 

Ebédre: csirkeleves, csak répával (tésztát nehogy rakj bele, és én komoly fűszerezést sem ajánlok, bár az SCD–diéta minden fűszert engedélyez)

             Natúr marhahús vagy hal (de szerintem csirke is megetszi, én csirkemellet sütöttem római tálban)

             Sajttortát ír még, nálunk szerintem nem kapható „dry curd cottage cheese”–ből – én ehelyett sima sajtszeleteket ettem (Figyelem! Sajt vásárlásánál ellenőrizd, hoyg annak szénhidrát–tartalma a nullához közelítsen!)

             Zselatin.

 

Vacsorára bármi a fentiek közül.

Mennyiségi korlátozás nincs, egyél, amennyi jól esik! Ha neked úgy jobb, ehetsz napi 4 vagy  

5 alkalommal is, nem muszáj a 3-at tartani.


Hogyan kezdjünk hozzá az SCD–diéta alkalmazásához? bejegyzés elolvasása

Milyen elven működik az SCD-diéta? Mivel jár?

Mivel nem vagyok biológus, mint a szerző Elaine Gottschall, ez a kérdés még arra vár, hogy részletesebben elmélyedjek benne – a gyakorlatban tudom, hogy működik, és egyelőre nekem ez elég!  :)

A könyv letölthető: http://xinio.info/?http://ifile.it/q0zmc8a/0969276818.rar

Nagyon dióhéjban az az elv húzódik meg a szénhidrátok legtöbbjének megvonása mögött, hogy ezzel kiéheztetjük a rossz baktériumokat, melyek nagy valószínűséggel tüneteinket okozzák. Van benne valami, csak próbáld ki, hogy nem tömöd magadba a kenyérfélét, rizst, krumplit, kekszet – valószínűleg már aznap javul az állapotod! A könyvben egyébként az áll, hogy egy hónap kipróbálást szánjunk annak megítélésére, hogy megéri-e ez nekünk.

Ha megéri, akkor viszont „kilengések” nélkül kell alkalmazni  – ebben a diétában olyan nincs, hogy „na csak ezt az egy szelet tortát” mert ha beviszed a cukrot, borul a bélflóra egyensúlya, és akkor nem csináltál semmit. A szerző kihangsúlyozza, nagyon következetesen kell a diétát tartani – de hidd el, ha javulsz, nem lesz nehéz. Sokra mégy a finomságokkal, ha beteg vagy tőlük – és egyébként lehet SCD-barát finomságokat is készíteni! Mézet ehetsz, az bőven kielégíti az édességvágyat! (Illetve ha kiderül, hogy azt sem bírod, a tüneteid javulása sok mindenhez erőt ad!) Továbbá, tapasztalataim szerint könnyebb betartani azt, hogy „semmit,” mint azt, hogy „csak egy kicsit.”

Nagy kényelmetlensége a diétának, hogy mindent otthon kell főznöd, sütnöd magadnak, szinte semmit nem tudsz „bekapni a városban” – ez némi szervezést igényel, de úgy vélem, megéri. Gottschall azt javasolja a könyv elején, hogy fogadj fel valakit, aki hetente egyszer eljön főzni Rád! :D:D Aki megteheti, csak rajta – de azért akkor sincs itt a világvége, ha nem akkora a fizetésed!   

Fontos, hogy az engedélyezett ételeken, italokon belül is felmérd az egyéni toleranciád! A könyv nem "szentírás", csak irányelv.

Milyen elven működik az SCD-diéta? Mivel jár? bejegyzés elolvasása

Röviden az SCD-diétáról

Üdv minden érdeklődőnek,

azért hoztam létre (mint beteg) ezt a blogot, mert a crohn-colitis fórumon illetve amerikai oldalakon sokat olvastam a hazánkban szinte egyáltalán nem ismert SCD-diétáról, mely az elmúlt egy hónapban javított a tüneteimen. Szeretném, ha e helyütt megoszthatnák tapasztalataikat egymással azok, akik szintén próbálkoznak ezzel a diétával.

Ami engem illet, nem tudtak egyértelműen diagnosztizálni (IBS vagy colitis ulcerosa), megjártam az orvostudomány bugyrait, rengeteg pénzt elköltöttem gyógykészítményekre, melyek semmit nem értek, ahogy semmi alternatív hókuszpókusz - és végül rászántam magam, hogy az elég ijesztően szigorúnak hangzó és hazánkban nehezen kivitelezhető SCD-diétát kipróbáljam. Hangsúlyozom, nem csodakúra! De észrevehetőbb javulást eredményezett, mint bármi más, 4 éve fennálló, másfél éve az életemet teljesen megkeserítő panaszaimra. (napi 5 és 15 közötti wc egész napra elhúzódóan, kiürítetlenség-érzés még ezek után is, hasfájás, görcs, puffadás, gázosodás)

A diétához illetve az ide születő bejegyzésekhez Elaine Gottschall biológus "Breaking the Vicious Cycle: Intestinal Health Through Diet" (Törd meg az ördögi kört: a belek egészsége diétával) c. könyvét veszem alapul (Canada, Baltimore, Ontario: The Kirkton Press, 2004, tizenegyedik kiadás!)

A diéta a könyv szerint veszélytelen, eredetileg lisztérzékeny gyerekek számára dolgozták ki. Viszont: GYÓGYSZEREIT ORVOSI JAVASLAT NÉLKÜL SENKI NE HAGYJA ABBA! illetve aki nagyon súlyos IBD-s, KÉRJE KI ORVOSA TANÁCSÁT, mielőtt a diétába kezd.

A diéta lényege dióhéjban:

nem fogyasztható semmilyen liszt, kenyér-péksüteményféle, (reformlisztek, kenyerek sem!!! kivéve a mandulaliszt), krumpli, rizs, hajdina, köles, egyéb gabonaféle, kukorica, cukor, tejtermék (kivéve, ami laktózmentes, de ez is megkötésekkel)

Fogyasztható: hús, tojás, gyümölcs, zöldség, házilag készített joghurt, kemény sajt (ami laktózmentes, tehát szénhidrát tartalma nulla).

A jövőben természetesen mindez részletesen kifejtésre fog kerülni.

 

Röviden az SCD-diétáról bejegyzés elolvasása